Négy hónapja élnek a hatóságilag rögzített üzemanyagárak Magyarországon, a szakma szerint azonban egyre nehezebben tartható fenn a rendszer. Bár az autósok továbbra is élvezik az árkorlátozás előnyeit, a töltőállomások jelentős része veszteségesen működik, miközben a környező országokban már kedvezőbb árakkal találkozhatnak a magyar vásárlók.
Március 10-én vezették be a védett árakat: a 95-ös benzin literenként 595, a gázolaj pedig 615 forintos hatósági áron vásárolható meg. Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője szerint a benzinkutaknak azóta egy rendkívül szűk árrésből kell gazdálkodniuk, ami sok esetben még a működési költségeket sem fedezi teljes mértékben.
– A lakosság számára természetesen kedvező a helyzet, ugyanakkor a piaci szereplők ezt a négy hónapot jelentős veszteségekkel élik meg – fogalmazott a szakember.
Bujdos Eszter hozzátette, minden hosszabb ideig fenntartott, központilag szabályozott árképzés torzítja a piaci folyamatokat. A jelenlegi rendszer ráadásul jelentős költségeket halmoz fel, hiszen a stratégiai készletekből biztosított üzemanyag pótlása később komoly kiadást jelenthet az állam számára.
A nemzetközi környezet ugyanakkor kedvezőbbé vált az elmúlt hónapokhoz képest. Az olaj világpiaci ára tartósan 90 és 95 dollár között mozog hordónként, miközben a forint is erősödött a dollárral és az euróval szemben. Ennek következtében a hatósági és a piaci árak közötti különbség jelentősen csökkent.
Jelenleg a 95-ös benzin piaci ára körülbelül 642 forint, míg a gázolajé 673 forint literenként, vagyis az eltérés már csak 30-40 forint körül alakul.
A szakma szerint ez akár lehetőséget teremthetne a fokozatos kivezetésre, azonban egyelőre nem látszik olyan kormányzati szándék, amely a rendszer megszüntetését vetítené előre.
Közben újabb intézkedés született: a nagykereskedelmi árrést érintő szabályozás szerint a korábbi 35 forintos árrés a felére csökkenhet. Bár ez a változás közvetlenül nem érinti az autósokat, az üzemanyag-kereskedők számára további nehézségeket jelenthet.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az import szerepe továbbra is kulcsfontosságú a magyar ellátásbiztonság szempontjából. Ha a külföldi beszállítók számára nem éri meg üzemanyagot hozni Magyarországra, az növeli az ellátási kockázatokat, különösen egy feszült nemzetközi helyzetben.
A határ mentén élők számára mindeközben egyre vonzóbb alternatívát jelenthet a külföldi tankolás. Szlovákiában ugyanis jelenleg akár 40 forinttal is olcsóbb lehet egy liter gázolaj, mint Magyarországon.
– Ennek egyik oka, hogy nálunk továbbra is Európa egyik legmagasabb, 27 százalékos áfakulcsa terheli az üzemanyagokat. Emellett a magyar piacon olyan plusz terhek is megjelennek, mint a kiskereskedelmi különadó, amelyek a szlovák rendszerben nem vagy jóval kisebb mértékben léteznek – magyarázta Bujdos Eszter.
A szakértő szerint amennyiben a jelenlegi szabályozás hosszabb távon fennmarad, egyre több kisebb, független benzinkút kényszerülhet átmeneti vagy akár tartós bezárásra. Az autósok számára ugyanakkor rövid távon továbbra is kedvező maradhat a helyzet, hiszen a nemzetközi olajpiacon egyelőre nem látható olyan folyamat, amely jelentős áremelkedést indokolna.